Az ingyenesen látogatható, 2019 szeptember 29-ig tartó SDE19 meghosszabbított kiállítást több mint 15 ezer érdeklődő – egyéni látogatók, szakmai csoportok, oktatási intézmények tanárai, diákjai – tekintette meg az ÉMI Tudományos és Technológiai Ipari Parkjában. Az SDE19 verseny keretében felépült bemutatóparkban a meglévő épületállomány felújítására, többek között az ún. „kockaházak” és a panelek élhetőbbé tételére született megoldásokkal, az energiahatékonyabb és ezáltal gazdaságosabb üzemeltetésre adott ötletekkel, innovatív építőanyagokkal ismerkedhettek meg a szakmai és lakossági érdeklődők.

A versenyházaknak csak egy kisebb része került elszállításra 2019-ben. A szervező ÉMI szemléletformáló és széles körű tájékoztató célját szem előtt tartva, több ház a területen maradt és 2021-ben, megújult formában, újabb házakkal bővülve ÉMI Nemzeti Mintaházparkként várja látogatóit.

Az SDE19 keretében megépült nulla energiás házak mérései tovább folytatódnak, melyek adatai innovatív építőipari vállalkozásoknak, beruházóknak és kivitelezőknek, lakossági építtetőknek, a szakpolitikának, egyetemeknek, valamint kutatóknak egyaránt hasznos információ- és tudásanyagként szolgálhatnak majd. A jövőre nyitó parkban a tervek szerint vidékfejlesztési célokhoz kapcsolódó mintaházak is épülnek, továbbá egy kiállító csarnokban lehetőség lesz az építőipar szereplői számára bemutatni innovatív termékeiket.

A Mintaházpark központi helyszíne lehet olyan folyamatoknak, amelyeknek célja az innovációs és piaci termékek, épületek valós környezetben történő elemzése, tesztelése, bemutatása a megvalósításban érdekelt felek és végfelhasználók bevonásával. A Mintaházpark egyik kiemelt célja, hogy közvetítőként működjön a szereplők között a közös, fenntartható jövőt támogató értékteremtés érdekében.